Cégünk az ügyfél igényeinek megfelelően egyedi zártszelvény szerkezetű, cső szerkezetű, pálcás lépcső korlátokat, terasz korlátokat vagy akár térelválasztó korlátokat is elkészít helyszíni szereléssel együtt. A korlátainkat két fajta anyagból gyártjuk, szénacélból és rozsdamentes acélból. A rozsdamentes acél, másik nevén inox, egy igen csak széles körben alkalmazott alapanyag, ami kifejezetten jól ellenáll a rozsdásodásnak. Az ötvözés folyamán felhasznált alapanyagok és azoknak az arányai alapján százötvennél is több fajta rozsdamentes acél létezik, amelyek két közös tulajdonsággal rendelkeznek: legalább 12% krómot, és kevesebb, mint 1,2% szenet tartalmaznak. Ennek a két feltételnek minden félképpen teljesülnie kell ahhoz, hogy az acélt a rozsdamentes fajtába lehessen sorolni.
A rozsdamentes korlát gyártás egyik legcsábítóbb tulajdonsága, hogy felhasználása elég sokoldalú, mivel beltéren és kültéren is fel lehet használ. Beltéren például csodás dísze lehet a lépcsőnek mind ezt úgy, hogy közben kapaszkodóként funkciónál, de szeparációs célokra is kitűnően alkalmas. Kültéren pedig nagyrészt a balkonok vagy az udvaron található medencék elválasztására használják.
A rozsdamentes korlátokat cégeknek és magánszemélyeknek is egyaránt ajánljuk, mert árérték aranyban ezek a fajtájú korlátok szinte verhetetlenek. És ráadásul az ízlésünknek megfelelően a rozsdamentes korlátokat fával és üveggel is lehet párosítani.
Ha megfelelő a rozsdamentes korlát gyártása folyamán a felületkezelés, akkor a korlát felülete sima és időt álló lesz. Emellett, ha a rögzítése szakszerűen történik, akkor teljes mértékben biztonságos lesz a szerkezet. Mert a korlát beépítése folyamán akadályokba is lehet ütközni. Bőven elegendő, ha a rögzítési módjukra és a bekötésükre vonatkozóan készült terv szakszerűtlen.

Fémipari, fémmegmunkálás, hegesztéstechnikai munka, projektek
Sikerre ítélve!
Ezekkel az igényekkel kereshet bennünket!
asztalok
állványok
polcok
szekrények
elem és izzó csúszdák
egyedi görgős asztal gyártása
korlátok
Kapuk
úszókapuk
szárnyaskapuk
kerítések
előtetők
lépcsők
létrák
ajtók
Hívjon most!
Ha megbízható kivitelezőt keres, vagy alvállalkozóként szeretne bevonni bennünket induló projektjéhez, ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy felvegye velünk a kapcsolatot.
Ismerje meg további szolgáltatásainkat
Küldje el üzenetét!
Adatvédelem
Kövessen a Facebookon!
Térképen
Kapcsolat
SZILAS-WELDING Kft.
Nagykálló, Vállalkozói Inkubátorház
Porosladány dűlő